Szakmai gyakorlat
ALAPKÉPZÉS II. ÉVFOLYAM
A másodéves hallgatóknak első lépésként egy kérést kell kitölteniük, és leadniuk Farmati Anna évfolyamvezetőnek. A kérésen 2 opciót kell feltüntetni, illetve meg kell indokolni a választott intézményt.
Hol lehet szakmai gyakorlatot végezni?
- Helikon – 3 fő;
- Hungarológiai Könyvtár – 2 fő;
- Interkulturali-Thé – 8 fő;
- Korunk – 5 fő;
- Láthatatlan Kollégium – 5 fő;
- Res Litteraria Transylvaniae Vetus Irodalom- és Művelődéstörténeti Műhely – 5 fő;
- Szabó T. Attila Nyelvi Intézet – 15 fő;
- Erdélyi Magyar Írók Ligája – 2 fő;
- Kriterion Kiadó – 4 fő;
- DigiHUBB – 4 fő.
továbbá a kari listán szereplő más tételek, olyanok, ahová angol vagy más idegen nyelvi tudás kell.
A hallgatók például saját szülőfalujuk önkormányzatánál, kulturális központjainál is dolgozhatnak, az egyetlen kikötés, hogy írassák alá a szerződést, és részletesen számoljanak be arról, hogy mi az, amit dolgoztak. Azok a hallgatók, akiknek munkahelyük van, és munkájuk kapcsolatba hozható a szak profiljával, a munkahelyen is elvégezhetik a szakmai gyakorlatot, azonban akkor onnan a szerződés mellett, igazolást is kell hozniuk, amelyben kifejezetten le van írva, hogy a ledolgozott munkaórákra az alkalmazott nem kap fizetést.
Semmilyen tevékenység, amely tulajdonképpeni oktatást foglal magába, nem könyvelhető el szakmai gyakorlatként, azonban például ha valaki oktatói segédanyagot hoz létre, az rendben van, de akkor ki kell számolni, hogy mi az a mennyiség, ami lefedi a 28 gyakorlati órát. Lehet iskolákban könyvtárnál dolgozni. Ezekben az esetekben a hallgatónak kell a szerződés megkötését megszervezni.
A részletek az ÚTMUTATÓban olvashatók.
További részletek a kari honlapon találhatók.
Dokumentumok (magyar nyelven) — 2024/2025-ös tanév:
- Együttműködési megállapodás (Acord privind efectuarea stagiilor de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Kérvény szakmai gyakorlat végzésének engedélyezésére (Cerere de avizare a efectuării stagiului de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Kérvény előrehozott szakmai gyakorlat engedélyezésére (Cerere pentru efectuarea stagiului de practică în avans): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Az egyetemi alapképzés keretein belül lebonyolítandó szakmai gyakorlatra vonatkozó
KERETEGYEZMÉNY (Convenție cadru): LETÖLTÉS: PDF, DOC; - PORTFÓLIÓ az alap- és mesteri képzés keretében végzett szakmai gyakorlatról (Portofoliu de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- 1. SZÁMÚ ŰRLAP (Fișa unității de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- A tutort kinevező határozat (Decizie de desemnare a tutorelui de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Szándéknyilatkozat (Declarație de consimțământ – practică în localitatea de domiciliu): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Jelenléti lap a hallgató szakmai gyakorlati tevékenységeken való részvételéről (Fisa individuală de prezență a studentului): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Hallgatói önértékelő lap (Fișa de autoevaluare a studentului) : LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- ÉRTÉKELŐ LAP a tutor számára (Raportul de evaluare a studentului de către tutore): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- ÉRTÉKELŐ LAP a szakmai gyakorlatért felelős oktató számára a záróértékeléséhez (Fișa finală de evaluare a studentului de către responsabilul de practică): LETÖLTÉS: PDF, DOC.
ALAPKÉPZÉS III. ÉVFOLYAM
A harmadéves hallgatóknak a szakmai gyakorlat a szakdolgozat előkészítése.
Az útmutatót kiegészítő dokumentum ITT olvasható.
Dokumentumok (magyar nyelven) — 2024/2025-ös tanév:
- JELENLÉTI LAP a hallgató szakmai gyakorlati tevékenységeken való részvételéről (Fișa individuală de prezență a studentului): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Hallgatói önértékelő lap (Fișa de autoevaluare a studentului): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- ÉRTÉKELŐ LAP a szakdolgozat témavezetője számára (Raportul de evaluare a studentului de către coordonatorul lucrării de licență): LETÖLTÉS: PDF, DOC;
- Szakdolgozat-irányítási nyilatkozat (Declarație): LETÖLTÉS: PDF, DOC.