Gabriela Isaila | Hirek

A Láthatatlan Kollégium a 2016/2017-es  tanévben interdiszciplináris kutatói és szakkollégiumközi programsorozat elindítását kezdeményezte. A program a következő szakkollégiumokkal közösen kerül megszervezésre: Kerényi Károly Szakkollégium (Pécs), Mérei Ferenc Szakkollégium (Budapest), Pro Philosophia Szakkollégium (Kolozsvár), Entz Géza Szakkollégium (Kolozsvár). A program célja, hogy az államszocializmus korszakának irodalmi, művészettörténeti és építészeti, filozófiai, politikai és társadalomtörténeti örökségét állítsa a kritika és a kutatás középpontjába.

A programsorozat első állomása Kolozsváron kerül megszervezésre 2016 december 16-18-án, melynek keretében a szakkollégiumok oktatóinak és hallgatóinak előadásain és szemináriumain vehetnek részt a szakkollégiumok tagjai. A szemináriumokhoz kötelező olvasmányokat is megadtunk, ezek elolvasása a belépő az egyes szemináriumokra.

PROGRAM:

December 16 (péntek, BBTE-BTK, Horea út 31, Kari tanácsterem)

  • 09:00 – 10:00 – András Csaba: Lehet-e számítógépes játékot csinálni A tőkéből?(előadás + vita)
  • 10:00 – 11:30 – Dobrai Zsolt: A kommunista hipotézis és az ellenállási mozgalmak(szeminárium – olvasmányok: Alain Badioués David Graeber tanulmányai)

11:30 –12:00 Kávé, cigi

  • 12:00 – 13:30 – Borbély András – Kész Orsolya: Művészet: munka vagy lustálkodás?(szemináriumi olvasmány Mladen Stilinovic esszéje)
  • 13:30 – 14:30– Szigeti Attila: Szocialista és neoliberális biopolitika (előadás + vita)

14:30 – 15:30 Ebédszünet

  • 15:30 – 16:30 – K. Horváth Zsolt: Társadalmi tervezés és emancipatorikus közpolitika: a magyar közoktatás rekonfigurációja 1945 és 1950 között (előadás + vita)
  • 16:30 – 18:00 – Kocsis Árpád: Bevezetés Jugoszlávia történetébe(szeminárium)

December 17 (szombat, BBTE-BTK, Horea út 31, Bezdechi terem)

  • 09:00 – 10:00 – Balázs Imre József: Szatíra és paródia az államszocializmusban (előadás + vita)
  • 10:00 – 11:30– Ugron Nóra: Szégyen és (poszt)szocializmus Sofi Oksanen Tisztogatás  regényében(szeminárium: sillabusz és a regény)
  • 11:30– 13:00– Berszán István: A táj mint időtér-jelenség egy kommunista ifjúsági regényben(előadás + vita, olvasnivaló: részlet Nagy István regényéből)

13:00 – 14:00 Ebédszünet

  • 14:00– 15:00– Bagi Zsolt: Hogyan tűnt el az emancipációs diskurzus a magyar irodalomelméletből a 70-es években?(előadás + vita)
  • 15:00– 16:30 – Benke András: A megfigyelt test érzékelése Tar Sándor három novellájában (szeminárium – olvasandó szövegek: Ünnepi ebéd, Talán majd ma és Még csakaz Ennyi volt című kötetből + Jean-Luc Nancy Corpus című könyve 7-30. oldalig + Kérchy Anna tanulmánya)

16:30– 17:00  Kávészünet

  • 17:00– 18:30 – Újvári Dorottya: A Minerva Archívum. Két kolozsvári napilap (Făclia, Igazság) fényképhagyatéka – szeminárium

December 18 (vasárnap, BBTE-BTK, Horea út 31, Bezdechi terem)

  • 09:00 – 11:00 –Vezetett séta a Mărăști negyedben (Barazsuly Viktória, Újvári Dorottya, Pál Emese)

12:00 – 13:00 Ebédszünet

  • 13:00 – 14:30 – Tóth Gödri Iringó: Propaganda és/vagy művészet a Dolgozó Nőhavilap címlapján (előadás + vita)
  • 14:30 – 16:00 – Bíró Noémi: Államszocializmus és feminizmus (szeminárium – olvasmány: Nanette Funk tanulmánya
Acest website folosește cookie-uri pentru a vă oferi o mai bună experiență de navigare. Cookie-urile sunt mici fragmente de text pe care site-ul web le transmite browser-ului și care sunt stocate în dispozitivul informatic al utilizatorului. Prin utilizarea cookie-urilor, site-ul web devine mai util prin personalizarea conținutului său în funcție de preferințele dumneavoastră. Toate detaliile despre cookie-urile folosite le găsiți în Politica de utilizare a cookie-urilor. Continuarea navigării implică acceptarea cookie-urilor strict necesare. Site-ul web folosește și cookies de performanță care sunt utilizate doar pentru a îmbunătăți modul în care funcționează website-ul. Vizitatorii site-ului nostru nu sunt niciodată identificați în mod individual sau personal.
Accept
Respinge
Privacy Policy