Gabriela Isaila | Hirek

Képzési felhívás

A Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék a Debreceni Egyetem Magyar Nemzeti Helynévtár Programjával közreműködve Bevezetés a helynévkutatásba címmel kurzust hirdet a 2022/2023-as egyetemi év második félévére azoknak az egyetemi hallgatóknak a számára, akik érdeklődnek az erdélyi helynevek Magyar Nemzeti Helynévtár Programja keretei közötti összegyűjtése és kiadása kérdései iránt

A kurzus célja: a helynévgyűjtés és –kiadás elméleti és gyakorlati ismereteinek a megismertetés, megalapozása annak érdekében, hogy a hallgatók bekapcsolódhassanak a 2022-ben a magyar nyelvterület helynevei feltárására indult Magyar Nemzet Helynévtár Program erdélyi kutatásaiba. A hetente tartandó kurzuson való részvétel együttjár debreceni adatbázis-építő táborban való részvétellel is, ahol az ismeretek bővíthetők, gyakorolhatók. Azok a hallgatók, akik a kurzus keretében, illetve annak elvégzése nyomán elkötelezik magukat egy választott település történeti és mai helyneveinek a feltárására, részt vehetnek a Program ösztöndíj-pályázatán is, amely figyelemre méltó összeggel támogatja a kutatásukat.

A kurzus keretfeltételei:  

  • A Felhívásra történő jelentkezés beadási határideje:2023.02.20.  
  • A jelentkezőkkel való találkozás időpontjáról, helyszínéről értesítést kapnak.
  • A kurzus várható kezdő időpontja 2023. február utolsó hete.
  • A jelentkezéshez benyújtandó dokumentum: a mellékelt Jelentkezési adatlap.
  • Jelentkezési adatlapot e-mailben kell elküldeni az alábbi elektronikus címre:
  • Csomortáni Magdolna: mcsomortani@yahoo.com

 

Kolozsvár, 2023. 02. 03.                                                     Csomortáni Magdolna

Acest website folosește cookie-uri pentru a vă oferi o mai bună experiență de navigare. Cookie-urile sunt mici fragmente de text pe care site-ul web le transmite browser-ului și care sunt stocate în dispozitivul informatic al utilizatorului. Prin utilizarea cookie-urilor, site-ul web devine mai util prin personalizarea conținutului său în funcție de preferințele dumneavoastră. Toate detaliile despre cookie-urile folosite le găsiți în Politica de utilizare a cookie-urilor. Continuarea navigării implică acceptarea cookie-urilor strict necesare. Site-ul web folosește și cookies de performanță care sunt utilizate doar pentru a îmbunătăți modul în care funcționează website-ul. Vizitatorii site-ului nostru nu sunt niciodată identificați în mod individual sau personal.
Accept
Respinge
Privacy Policy