Lázár Aliz | Hirek
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:
  • kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek,
  • országos, illetve nemzetközi tanulmányi, művészeti és sportversenyeken dobogós helyezést értek el,
  • kutatási eredményeiket publikálták,
  • motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában,
  • bár nem vettek részt, illetve nem szereztek dobogós helyet tanulmányi versenyeken, de úgy érzik, kiemelkedően tehetségesek.
Az Alapítvány által kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek.
Ennek során minden diák azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához, mely minden esetben tartalmaz mentori támogatást. (Ezen túl esetlegesen részesülhet ösztöndíjban, támogatjuk képzéseit és konferenciamegjelenéseit, részvételét kulturális és sportprogramokon.)
Jelentkezni a https://kmta.hu/ oldalon, a regisztráció menüpontban lehet.
További információ az erdeklodes@kmta.hu e-mail címen.
Acest website folosește cookie-uri pentru a vă oferi o mai bună experiență de navigare. Cookie-urile sunt mici fragmente de text pe care site-ul web le transmite browser-ului și care sunt stocate în dispozitivul informatic al utilizatorului. Prin utilizarea cookie-urilor, site-ul web devine mai util prin personalizarea conținutului său în funcție de preferințele dumneavoastră. Toate detaliile despre cookie-urile folosite le găsiți în Politica de utilizare a cookie-urilor. Continuarea navigării implică acceptarea cookie-urilor strict necesare. Site-ul web folosește și cookies de performanță care sunt utilizate doar pentru a îmbunătăți modul în care funcționează website-ul. Vizitatorii site-ului nostru nu sunt niciodată identificați în mod individual sau personal.
Accept
Respinge
Privacy Policy