Acceseaza
Accesează

Dékáni üdvözlet

Szeretettel üdvözöljük a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának a honlapján!
Karunk az egykori, 1872-ben alapított Kolozsvári Egyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karának büszke örököse,
Románia egyik legnagyobb és nemzetközileg legjobban jegyzett egyetemi kara.

A kar elsősorban az anyanyelvek és idegen nyelvek oktatására szakosodott, de történelmi okokból itt működik
az ország egyetlen akkreditált néprajzi képzése (magyar nyelven!), valamint nemzetközileg is elismert tolmácsképzések.


A kolozsvári Bölcsészettudományi Kar – a BBTE egészéhez hasonlóan – román, magyar és német tagozati keretben működik.
Az alapképzéstől a mesterin át a doktori képzésig magyar nyelven is széles palettát kínál magas színvonalon.


Örömmel várjuk hallgatóként, cserediákként, oktatóként, vagy akár érdeklődőként is.
Ajánljuk figyelmébe karunk rendezvényeit, kiadványait és tudományos eredményeit.

Egykori és jelenlegi hallgatóinkhoz, munkatársainkhoz, szakmai partnereinkhez hasonlóan vigye Ön is jó hírnevét karunknak!

A BTK vezetősége

Felvételi 2025

Előkészítő év

Alapképzés 2025

Szükséges információk

MASTER 2025

Szükséges információk

Doktori képzés 2025

Doktori Iskola

ALPHA Központ

Idegennyelv-tanfolyamok

Az ALPHA Modern Nyelvek Központja 2002 óta működik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Nyelvi céljai sokrétűek, és tükröződnek az oktatási, vizsgáztatási, kutatási és továbbképzési tevékenységekben.

Általános és speciális idegennyelvi tanfolyamok kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak angol, francia, spanyol, olasz, orosz, norvég, holland, dán, svéd, finn, japán, román és magyar nyelven.

Miért érdemes jelentkezned?

  • Tudományos tekintély és hagyomány
  • Változatos karrierlehetőségek
  • Erasmus mobilitás
  • Személyes fejlődés és kreativitás
  • Szakmai hálózat és aktív közösség
ChatGPT Image Apr 11, 2025, 08_31_01 PM

Hírek

Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram a 2026–2027-es tanév 1. félévére

Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram a 2026–2027-es tanév 1. félévére

Megjelent a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram RÉSZKÉPZŐS HALLGATÓI TANULMÁNYUTAKRA vonatkozó pályázata…

Több
Könyvbemutató – Benő Attila: Névkontaktusok, névhasználati kontextusok Erdélyben

Könyvbemutató – Benő Attila: Névkontaktusok, névhasználati kontextusok Erdélyben

Március 26. (csütörtök), 18:00 Planetárium, Kolozsvár Kapdebó és Patrubány. Nevek…

Több
Bölcsész+

Bölcsész+

A második félévben is folytatódik a Bölcsész+, a Magyar Néprajz és…

Több
Apáczai 401

Apáczai 401

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézete és…

Több
Hirek
Gabriela Isaila

NyelvészKBV

 Könyvvásárral egybekötött  könyvbemutatót szervez a KAB Nyelvtudományi Szakbizottsága és a

Citește mai mult
Erasumus poza

A Bölcsészettudományi Kar 2025. március 5-én válogatási folyamatot szervez a doktori képzésben részt vevő hallgatók számára meghirdetett helyekre, a rövid távú vegyes mobilitási ERASMUS+ program keretében.

A kiválasztási folyamatban részt vehetnek mind az államilag támogatott, mind az önköltséges formában tanuló, nappali vagy levelező tagozatos doktori hallgatók.

Mesterképzés

Doktori képzés

Acest site folosește cookie-uri pentru a vă oferi o experiență optimă de navigare. Unele sunt esențiale, altele ne ajută să îmbunătățim funcționarea site-ului. Continuarea navigării implică acceptarea acestora. Detalii în Politica de utilizare a cookie-urilor.
Accept
Respinge
Privacy Policy