Intézetünk történetét jelentős hagyományok, kulturális befolyását pedig kiemelkedő alumnusok jelzik. Az 1872-ben alapított Kolozsvári Tudományegyetemen (későbbi Ferenc József Tudományegyetem) a Debrecenből érkező Imre Sándor volt a magyar nyelv és irodalom tanára, majd a Pesti Tudományegyetem mintájához igazodva 1890-ben felállítják a magyar irodalomtörténeti tanszéket, melyet 1906-tól Dézsi Lajos vesz át. A román állami Ferdinánd Egyetemen (1919-1945), a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959), és az összevont Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (1959-) változó intézményi keretek közt folyt a magyar irodalomtudományi képzés Gaál Gábor, Szabédi László, Csehi Gyula, Jancsó Elemér és Benedekné Gergely Piroska vezetésével. Az 1989-es forradalom után Péntek János irányításával lendületes intézményépítés kezdődött. A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 1993-ban vált újra önálló intézménnyé Gyimesi Éva irányításával. 1998-tól Egyed Emese, 2007-től pedig Berszán István vette át vezetését.

A BBTE Bölcsészettudományi Karán 1975 óta működik az ország egyetlen finn lektorátusa, mely 1992-től kezdődően az intézetünkhöz tartozó Finn Tanszéki Csoporttal bővült. A Magyar Irodalomtudományi Intézet így több oktatási program működtetésében vesz részt: ezek közé tartozik a Magyar nyelv és irodalom szak, Önálló magyar szak, Világ- és összehasonlító irodalom szak, valamint a Finn nyelv és irodalom szak alapképzésen, a Magyar nyelv- és irodalomtudományi magiszteri tanulmányok és a Hungarológiai Doktori Iskola. A Bölcsészettudományi Kar oktatási struktúrájába illeszkedve intézetünk más szakok számára is kínál olyan, közös törzsbe tartozó tantárgyakat, mint az irodalomelmélet, összehasonlító irodalom vagy az esztétika.

A Magyar Irodalomtudományi Intézet tehát multidiszciplináris perspektívákat nyújt a hallgatók szakmai-kutatói ismereteinek és készségeinek megalapozásához. A cél korszerűen felkészült magyartanárokkal látni el a közoktatást, továbbá olyan szakembereket képezni, akik kutatói, szerkesztői és kulturális szakértői munkakörben járulnak hozzá a magyar kultúra megőrzéséhez és gyarapításához, és ezáltal az erdélyi közélet megújulását, kulturális intézményrendszerének hatékonyabbá tételét segítik elő.

chart_icon

20 Teachers

chart_icon

200 Students

chart_icon

60 Courses

Oktatók

[slide-anything id=”6269″]

  • Share :
Acest website folosește cookie-uri pentru a vă oferi o mai bună experiență de navigare. Cookie-urile sunt mici fragmente de text pe care site-ul web le transmite browser-ului și care sunt stocate în dispozitivul informatic al utilizatorului. Prin utilizarea cookie-urilor, site-ul web devine mai util prin personalizarea conținutului său în funcție de preferințele dumneavoastră. Toate detaliile despre cookie-urile folosite le găsiți în Politica de utilizare a cookie-urilor. Continuarea navigării implică acceptarea cookie-urilor strict necesare. Site-ul web folosește și cookies de performanță care sunt utilizate doar pentru a îmbunătăți modul în care funcționează website-ul. Vizitatorii site-ului nostru nu sunt niciodată identificați în mod individual sau personal.
Accept
Respinge
Privacy Policy